Dolgozz velünk – Marketinges munkák

0
2961
Vállalkozás indítás, egyéni vállalkozás

 

Biztosan Te is gondolkodtál már azon, hogy milyen lenne, ha azt csinálhatnád, amit igazán szeretsz, ami leköt és ami által azt érzed még a legfárasztóbb napodon is, hogy feltöltődtél. Most itt az alkalom, hogy megtedd azt a bizonyos első lépést efelé. 

Az elmúlt hónapokban az online jelenlét, a vlogok helyét inkább az offline tevékenységek vették át. Megjelent az első könyvem Alkalmazottból Vállalkozó címmel, melyet több hónapos munka előzött meg, az Üzlet és Utazás rendezvények szervezése és lebonyolítása is zajlik folyamatosan és mindeközben a háttérben azon dolgoztunk a cégek számára végzett tevékenységünket – hirdetéskezelés, tartalomgyártás, CRM rendszerek bevezetése, automatizálás – illetően, hogy immáron a mi csapatunk is cégként működhessen. Ennek köszönhetően nem csak a folyamatainkat tekintve alakulunk és épülünk, de úgy döntöttünk, hogy a csapatot is bővítjük.

Célunk egy olyan “talent pool” kialakítása, mely által akár eseti jelleggel, akár állandó megbízással alvállalkozókat vagy akár főállású munkatársakat is tudjunk majd alkalmazni. Amennyiben úgy gondolod, hogy szívesen foglalkoznál a különböző marketing tevékenységek valamelyikével, nem riadsz vissza attól, hogy önállóan dolgozz, nem zavar, hogy nincs irodai környezet, szereted, ha te oszthatod be az időd, ugyanakkor tudod milyen a felelősségteljes, pontos munkavégzés és jó érzéssel tölt el, hogy mégiscsak egy csapathoz tartozol, várjuk jelentkezésed az alábbi munkakörökre:

  1. Ügyfélmenedzser: segít az ügyfelekkel történő napi kapcsolattartásban, ügyfélkezelésben, melyhez a kiváló kommunikációs képességeken túl fontos a marketinges szemlélet, illetve a stratégiai gondolkodásmód, valamint a jó problémamegoldó képesség, empátia, türelem
  2. Hirdetéskezelő (PPC): Google, Facebook hirdetések – különböző csatornák, hirdetési fiókok kezelése, mely kapcsán az analitikus gondolkodásmód, az összefüggések átlátása, megértése elengedhetetlen tulajdonságok
  3. Szövegíró: szakmai cikkek, blogbejegyzések, hírlevelek készítése akár eseti, akár állandó jelleggel az ügyfelek részére, mely feladathoz a nagyon jó fogalmazó és helyesíró képesség, széles látókör, nyitottság különböző témák iránt és rugalmasság az, amire szükséged lehet
  4. Általános asszisztens: különböző közösségi oldalak kezelése, szövegírás, táblázatkezelés, szerkesztés, általános asszisztensi feladatok, melyhez nagyfokú precizitás, munkabírás szükséges elsősorban.

Továbbá olyan partnereket is keresünk, akikkel egymás munkáját tudjuk kiegészíteni, segíteni – például könyvelőket, ügyvédeket, pályázatíró cégeket –, akik hasonló ügyfélkörrel rendelkeznek, mint mi és ezáltal egy partneri megállapodás keretein belül együtt tudnánk működni a későbbiekben.

Ha felkeltettük a figyelmed, jelentkezz bátran az alábbi linken: https://dlxmedia.hu/karrier/ , bővebb információért pedig a honlapon megtalálható elérhetőségek bármelyikén.

 

 

 

Bízom benne, hogy hamarosan együtt dolgozhatunk a közös sikerekért!

 

MEGJELENT:

Alkalmazottból Vállalkozó

[kattints a képre!]

 

cover Photo by Marvin Meyer on Unsplash

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here